2.fejezet

Idegen helyen ébredtem fel. Nem tudtam, hogy hol vagyok és azt sem, hogy egyáltalán ez csak egy álom. Be voltam takarva paplannal. Eltávolítottam magamról, majd felkeltem és megágyaztam. Elmentem és körülnéztem a házban. Nagyon szép, rendezett volt. Mint ha csak otthon lennék. Bementem a konyhába és majdnem elájultam. Gyönyörű csillár lógott le a mennyezetről. Nagyon megtetszett és szerettem volna találkozni a ház tulajdonosával is.
-Austin!-kiabáltam de valamivel gyengébb hangerővel. Semmi. Tehát nincs itt. De vajon hol lehet és hol van anya és apa?? A sírás kerülget ha csak rájuk gondolok.  Mi történhetett? Feltettem magamnak ezeket a kérdéseket amikor ajtó csukódásra lettem figyelmes.
-Diana!-kiabált egy ismerős hang, az öcsém.
-Itt vagyok a konyhában.-mondtam majd leültem egy székre. Ekkor berohant és megölelgetett. Nagyon féltettem őt. Mi van ha neki is baja esett?
-Helló.-mondta egy ismerősen csengő férfi hang. Amint a hang irányába néztem elállt a lélegzetem is. Gyönyörű barna haja, kék szemei és mosolya teljesen elvarázsoltak engem.

Szia. Köszönöm, hogy megállt. Ha esetleg lenne bármi amivel viszonozhatom akkor szívesen megteszem.-mondtam majd odamentem hozzá.
-Nem kell. Egyébként a nevem Louis Tomlinson, de szólíts csak Lou-nak. Másrészt viszont amikor megtaláltalak titeket nagyon gyengék voltak az életjeleid. De időben bevittelek a kórházba így sikerült stabilizálni az állapotod. Na meg azt is mondták, hogy egy-két napon belül felébredsz és így is lett.-mosolygott
-Köszönöm még egyszer az én nevem pedig Diana Mercury. Örvendek.
-Csak nem az a Mercury?-kérdezte meglepetten
-Én nem tudom, hogy miről beszélsz.-mondtam zavarodottan de ő csak azt mondta, hogy majd később elmeséli. Nem értettem semmit. Most már végképp összezavarodtam.
-Nos szeretném megkérdezni, de csak ha szabad hogy miért szöktetek el?
-Vámpírok.-ennyit tudtam mondani és elkezdtem reszketni a félelemtől.
-Louis ezt inkább máskor kérdezd meg. Rendben?-kérdezte Austin komoly arckifejezéssel az arcán. Én még soha nem láttam ilyennek ezelőtt.
-Rendben van. Nem akarom ezzel zaklatni. Tudjátok mit inkább csinálok valami harapnivalót.-mosolygott Louis majd elkezdett főzőcskézni a konyhában. Finom illatok lepték el az egész házat. Nagyon éhes lettem addigra. Austin mint aki életében nem evett. Morgó hangokat adott ki a hasa. Én Lou körül sürgölődtem és figyeltem minden mozdulatát. Mosolyogva nézett le rám.
-Mit főzöl Lou?-kérdeztem és mosolygott a neve hallatán
-Spagettit. Remélem szeretitek.
-Oh...Austinnak mindegy csak kaja legyen.
-És neked?-kérdezte majd átkarolt.
-Hát nem is tudom. Én legalább is imádom. Főleg felszippantani.-nevettem mert arra gondoltam Lou is elkezdett velem együtt nevetni.
-Ti mit nevettek?-kérdezte Austin
-Semmit. Csak azt mondtam, hogy szeretem felszippantani a spagettit. Ennyi.-mondtam
-Ahha...persze. LOUIS.-mondta Austin-Leülök a kanapéra.-tette hozzá majd elment.
-Nem értem. Miért emelte ki a nevem?-kérdezte majd megrázta a fejét
-Én sem.-mondtam. Istenem Austin. Miért pont most. Na jó. Lou kedves és aranyos de nem szeretnék bele csak úgy. Lehet, hogy Lou kivétel.? Mindegy most nem akarok ezzel foglalkozni. Ez szimplán azon múlik, hogy Austin ki nem mondja még egyszer Lou nevét kihangsúlyozva. Akkor biztos, hogy elverem. Agymosást tartok neki. Nem dehogy is én nem vagyok olyan kegyetlen. Én szeretem az öcsémet.
-Na szerintem kész van.-mondta Louis de előtte megkóstoltatta velem.
-Nagyon ízletes Lou. Nekem ízlik.-mosolyogtam majd kiraktam 3 tányért és leültünk az asztalhoz.
-Amm..Lou nem bánod ha elmondunk egy imát?-kérdezte Austin
-Hát.......de csak egyet.-mondta és láttam, hogy nagyon ellenére van. Nem tudom, hogy miért. Nagyon sok kérdés válaszolatlan marad amiket tudni akarunk. Elmondta Austin az imát és elkezdtünk enni.
-Hé Louis ez nagyon jó lett.-mondta Austin majd feltekerte a villájával a spagettit és bekapta.
-Hé Diana megmutatod, hogy hogyan szippantod be a spagettit?-kérdezte Lou hirtelen
-Persze.-mondtam majd megcsináltam. Louist véletlenül eltaláltam a spagettiről  lecsöpögő szafttal (gravy).
-Hé. Legközelebb nem kell megcsinálnod. Tessék most meg kell fürdenem.-nézett le magára Lou
-Bocsánat. Nem akartam.-mondtam majd fogtam egy szalvétát és elkezdtem felé közelíteni a kezemmel.
-Nem kell Diana. Majd én megoldom. Add ide a szalvétát.-mosolygott Lou és én odaadtam neki amit akart.
-Köszi. Na akkor most pihenjünk le.-mondta Louis
-Szerintem is. Én nagyon álmos vagyok.-mondta Austin és majd leragadt a szeme.
-Gyere. Megmutatom, hogy hol aludhatsz.-mondta Louis.-Én majd elpakolok.-tette hozzá majd felkísérte az emeletre és én is követtem őket. Amint Austin elaludt kimentem és rácsuktam az ajtót. Megnéztem egy szobába és az volt ahol felébredtem. Bementem és körülnéztem majd lefeküdtem az ágyra. Louis éppen zuhanyzott. Az ajtóval szemben voltam és becsuktam a szemem. Meghallom az ajtó nyitódását és csukódását.
-Bocsi Louis.de.........-ÁÁÁÁÁÁÁ-sikítottam ahogy megláttam-Louis ne ne ne. Vegyél fel valamit.-mondtam majd a fejemet beleraktam a párnába. Nem akartam ránézni.
-Jól van veszek már. Legközelebb nem hozlak zavarba. Megígérem.-mondta Louis rekedtes hangján.
-Én nem vagyok zavarban csak még egy férfit sem láttam félmeztelenül, nem hogy törölközőbe.-mondtam ami a számon kijött.
-Értem. Akkor gyorsan felkapok valamit és visszajövök. Ja és velem kell aludnod.-fejezte be Louis a mondatát majd kiment. J Lou egy ágyba jesszusom én meg nem készültem fel erre lelkileg és fizikailag sem. De van benne jó dolog is. Hozzá tudok bújni valakihez. Amikor újból kinyitódott az ajtó Louison egy melegítő nadrág és egy fehér póló volt.
-Így jobb?-kérdezte és mosolygott azzal a szívdöglesztő mosolyával.
-Sokkal. Szóval veled kell aludnom. Akkor én kihúzódok az ágy egyik felére te pedig a másikra.-mondtam
-Sajnos az nem megoldható. Közelebb kell lenned hozzám legalább egy kicsit.-mondta Louis de ez inkább könyörgésnek hallatszott.
-Miért?-kérdeztem és Lou nagyon szomorú lett
-Hát tudod, nagyon nem szeretek egyedül aludni. Főleg úgy, hogy valaki nincs mellettem. Úgy 1 hónapja szakítottam a barátnőmmel és ezelőtt mindig együtt aludtunk. Most olyan magányos vagyok és reméltem, hogy majd téged ölelhetlek, de csak ha nincs ellenedre. Szívesen átköltözöm a kanapéra ha akarod.
-Louis én........ne fáradj, tudom, hogy azt mondanád, hogy menjek a kanapéra.-mondta Louis majd lement. Én mint mindig nem értettem semmit. Gyorsan utána mentem és ott ült a kanapén a nappaliba.
-Jóéjt Diana.-mondta Louis és még mielőtt lefeküdt volna megfogtam a karját. Nem szóltam semmit csak felvezettem őt a szobájába.
-Kérlek Louis aludj velem. Egyébként sem mondtam volna, hogy menj le a kanapéra.-mondtam majd odamentem hozzá. Pár percig hezitáltam majd megöleltem őt. Először nem csinált semmit de utána szorosan a karjaiban tartott.
-Köszönöm.-mondta Louis majd befeküdt az ágyba és felhúzta a takarót arra ösztönözve, hogy feküdjek be mellé. Odamentem és lefeküdtem Louval szemben és átkaroltam őt. Lou betakart minket majd lekapcsolta a villanyt.
-Jóészakát. Diana.-mondta Louis majd elaludt és pár másodperc múlva az egyenletes szuszogását lehetett hallani. Annyira aranyos volt. Én szorosan hozzábújtam és az álla alatt helyezkedett el a fejem. Így én is el tudtam aludni, mert tudtam, hogy valaki vigyáz rám. Örültem annak, hogy az a személy Louis. Akit szeretek.....

1.fejezet

-Diana!-szólt le anyukám
-Igen?-kérdeztem egy kicsit hangosabban, hogy meghallja
-Gyere le kész a vacsora.-mondta anyum. Gyorsan lekapcsoltam a loptopom és leszaladtam.
-Sziasztok!-mondtam mosolyogva a szeretteimnek. Mindenkinek adtam egy-egy puszit. Leültünk az asztalhoz és nálunk szokás imádkozni. Így ezután elkezdtünk enni. Gondoltam felvetem a kérdésemet de inkább nem tettem. Nagyon féltem a választól. Ezért inkább csendben megvacsoráztam és utána rögtön fel is mentem a szobámba. Jajj de buta vagyok. Még be sem mutatkoztam. A nevem Diana Mercury.  Egy kis faluban lakom nem messze Chicago-tól. A szüleim vállalkozók és van egy öcsém, Austin. Nagyon idegesítő tud lenni. De mégis csak a kisöcsém. Az utam a zuhanyzóba vezetett és gyorsan lezuhanyoztam. Majd felvettem a pizsamámat és elmentem aludni. Most is mint mindíg a szüleim el voltak foglalva és állandóan veszekedtek. Már azon voltam, hogy elmenjek de nem akartam Austin-t itt hagyni. Ezért maradtam. Amikor anyáék egy kisebb keveredésbe keverednek egymással már is mintha leszakadt volna az ég. Az álmaimban legalább nem hallom a kiabálásukat. Itt legalább olyan dolgokat tehetek meg amiket a valóságban lehetetlen megtenni. Ezért is szeretek álmodozni.
-Diana.-szólitott meg egy ismerős hang-Diana! Kelj fel.-mondta az öcsém
-Mi a baj?-kérdeztem és megöleltem. Az öcsém csak 7 éves. Ilyen korban sok a rémálom és ezt tudom én is.
-Rosszat álmodtam. Itt maradhatnék melletted?-kérdezte Austin és olyan szorosan ölelt, hogy majdnem megfulladtam.
-Persze gyere csak.-mondtam majd felemeltem a takarót és magamhoz invitáltam. Amint befeküdt mellém adott egy puszit.
-Szeretlek tesó.-mondta majd csak arra lettem figyelmes, hogy egyenletesen szuszog. Tehát elaludt.
-Én is téged.-suttogtam majd átkaroltam és próbáltam elaludni de nem bírtam. Valami itt nagyon nincs rendben. Egyszerre csörömpölésre lettem figyelmes.
-Hol van? Hol van a lányod?-kérdezte valaki elég hangosan, hogy meghalljam
-Mit akarnak tőle?-hallodtam anya rémült hangját. Felkeltem az öcsém mellől és lementem a lépcsőfordulóig.
-Ha nem adjátok át akkor kénytelenek leszünk erőszakhoz folyamodni.-mondta az egyik kigyúrt pasas. Nagyon féltem, szinte rettegtem. De miért kellek neki??Ez a kérdés járt a fejemben. Csak ezt akartam tudni.
-Soha. A lányomat nem viszitek el.-tiltakozott apum
-Megígértétek, hogy ha a lányotok betölti a 19. életévét akkor elvihetjük. Ugye nem akarjátok, hogy valami bántódása essen a kis angyalnak, vagy mégis.?-kérdezte a másik pasas. A karjai tele voltak tetoválásokkal. Miről beszélnek?????? Én már nem értek semmit.
-Maguk honnan tudják?-kérdezte anyum és az arcára kiült a rettenet és az aggódás
-Mi vámpírok sokat tudunk az ilyenekről. Na meg persze a szaga is elárulja, hogy az. Csak nem hittétek ti akik egy senkiházi félszerzetek vagytok, hogy elnyomhatjátok a szagát. Ahhoz ti túl kevesek vagytok ehhez. És most ha nem akartok rosszat akkor ideadjátok nekünk az angyalt.-mondta a pasas. Gyorsan felszaladtam és felkeltettem az öcsémet.
-Austin el kell mennünk innen Gyorsan kapcsold fel a villanyt én addig elmegyek és hozok pár ruhát. El kell mennünk innen kinél hamarabb. Addig keress elő egy táskát.-mondtam sietve majd kinyitottam a szobám ajtaját és halkan lépkedve átmentem Austin szobájába és minden ruháját ami csak volt megfogtam és visszavittem a szobámba. Austin ügyesen a legnagyobb táskát választotta ki. Pont bele is fértek az ő és az én cuccaim is.
-Gyorsan ki kell másznod az ablakon. Most. Az ereszcsatornán le tudsz menni és ha lent vagy akkor ledobom a táskát.
-És veled mi lesz?-kérdezte Austin majd elkezdett sírni.
-Én majd megyek utánad, ne aggódj a nővéred csak tud vigyázni magára.-mosolyogtam rá.-Na gyerünk. Elkezdett az ablak felé sétálni majd lement ahogy mondtam neki és a táskát is lehajítottam. Lekapcsoltam a villanyt és kinyitottam az ajtót. Hallottam,hogy anya felsikolt és ezután pedig apa. Bezártam az ajtómat és vártam, hogy elmejenek, de nem így történt. Betörték az ajtómat és a darabjai széthulltak a szobámban. Gyorsan ki kell mennem innen még nem késő.
-Te vagy Diana? Te most velünk jössz.-mondta az egyik majd elkezdett felém közeledni de felkaptam egy éles tárgyat a földről és egyenesen s szívébe fúródott. Ezután elvettem onnan a kezemet. A test amibe belefúródott elhamvadt.
-Te nyamvadt, most megfizetsz.-mondta amelyik életben volt és odalépett hozzám és beleharapott a nyakamba. Eltoltam magamtól de azelőtt az ő testébe is beleszúrtam azt az éles tárgyat ami kiderült egy fa karó volt. Hogy került ez hozzám,?? Egyszerre kivágódtam az ablakon. Háttal értem földet és fájdalmamban felsikoltottam a fájdalomtól.
-Jól vagy?-kérdezte Austin
-Igen. Gyorsan menjünk. Én viszem a táskát. Gyorsan.-mondtam mint ha attól féltem volna hogy feltámadnak vagy esetleg megölnek minket. Amint kiértünk a főútra elkezdtünk stoppolni. Annyira elfáradtam vagy nem is tudom de majd leragadt a szemem. Térdre rogytam a gyengeségtől.
-Nézd Diana megáll egy autó.-mondta Austin. Majd amikor a fekete kocsi leparkolt majd egy férfi szállt ki belőle. Ekkor már majdnem elájultam és a pasasnak az ölelésében találtam magam.
-Mi történt?-kérdezte mély rekedtes hangján. Amint felnéztem rá rögtön melegség járta át a szívemet.
-Vámpírok.-suttogtam
-Mi?-kérdezte és lehet, hogy nem hallotta így megismételtem a mondatomat.
-Vámpírok.-mondtam és ekkor elájultam. Nem tudtam, hogy hol vagyok vagy egyáltalán hol leszek. Az ájultság is olyan mint egy álom. Ebből is fel tudsz ébredni. Sokan mondták már nekem, hogy az álmodozás felrepít a csillagokig. És igazuk volt. Mindig amikor álmodoztam olyan volt mint, ha a felhők felett járnék. Bejárnék több galaxist is ha tudnák. De ez sajnos lehetetlen. Így kezdődött el az életem
A nevem Diana Mercury és ez az én életem története.

Sziasztok

Íme itt egy Louis blog. Remélem jó olvasmány lesz és remélem, hogy szeretni fogjátok.